Jules Chéret (1836 – 1932)
Chéret, a modern plakátok atyja - elnevezés teljesen jogos. Nemcsak, hogy technikai újító - a grafikai stúdiójában a többszínű litográfia bevezetője - de művészileg is rendkívüli. Plakátjaiban a francia Belle Époque megtestesítője. A levegőbe emelkedő kecses alakjai, a komplementer társítású vidám színei, az örvénylő vonalai vizuális forradalmat váltanak ki Párizs utcáin. Általa a francia rokokó frivol hangulata éled újra, de ugyanakkor az art nouveau plakát indul útjára. Monet az "utca Watteau-jának" nevezi, és Chéret tényleg csodálta a francia rokokó festészet nagymesterét.
'Chérettes'
Chéret mint a "nők felszabadításának atyja" is ismeretes, az addigi puritán, vagy prostituált női plakátfigurák helyett egy vidám, elegáns és merész öltözetű, szabad szellemű női alakot rajzol, aki ha kedve tartja függetlenül mulat, vagy akár cigarettázik. Chéret modellje egyébként egy dán színész- és táncosnő Charlotte Wiehe volt, többnyire táncolva, nevetve, felelőtlen pózban látjuk viszont. Alakja népszerű lett, divattá vált, elnevezték "La Chérette"-nek. A Chéret plakát légköre valóban a széditő, gyöngyöző és felelőtlen boldogság világa. (KATT a közbelső képre)
Pierre Bonnard (1867 – 1947)
Ha van festőcsoport, ami az art nouveau stílushoz kötődik, akkor az a francia Nabis (Próféták) csoport. Ennek a tagja volt Bonnard, barátja Vuillard és mások, pl. 1894-től Rippl-Rónai József is. A Nabis tagjai, mint általában a szecesszió művészei, az alkalmazott művészeteket egyenrangúnak tekintették, dekoratív pannókat, illusztrációkat, üvegablakokat, stb. készítettek. Bonnard a többiekkel együtt vonzódott a japán fametszetekhez, innen a sík, egyszínű felületek és a körvonal különleges szerepe. Több plakátot is készített, ezeken a teljesen egyszínű felületek dominálnak.
Kevéssel sokat
Bonnard, akit úgy jellemeztek, hogy ő a legjapánosabb Nabis tag, itt a japán metszeteknél is kevesebb eszközzel tud sokat kifejezni. A főszereplő, a La revue blanche folyóirat olvasója, egy finom, dekoratív hölgy. Kifinomultságát kontrasztként is érzékeljük a durva kis rikkancs mellett, valamint a háttérben levő testes olvasóval szemben. A hölgy félig elrejti arcát, de ugyanakkor vonzó pillantását is látjuk. Bonnard legtöbb képe humort és játékosságot tükröz. Az a betű pl. "megsimogatja" a hölgy lábát, ami több mint egy egyszerű tipográfiai ötlet... (KATT a közbelső képre)
Henri de Toulouse-Lautrec
(1864 - 1901)
Jane Avril
Jane Avril (1868–1943) a Moulin Rouge egyik leghíresebb kán-kán táncosnője volt. Hírnevét a plakátoknak is köszönheti, és akárcsak Sarah Bernhard esetében ma Jane Avrilt is már csak a plakátjai révén ismerjük. Annak ellenére, hogy a táncosnő ekkor csak 25 éves, a fényképei alapján csinos arcu, és még sok éven keresztül ünnepelt híresség marad, Toulouse-Lautrec, mint általában a női figurái esetében inkább jellemrajzot próbál adni a személyről és főleg a környezetről. Itt az akrobatikus mozdulat, a dinamikus kompozició, a kán-kán ritmusa az ami inkább meghatározó, az a lendületes mozgás, amire a festőnek nem volt ekkor lehetősége. (KATT a közbelső képre)
Théophile Steinlen (1859 – 1923)
Steinlen Svájcból érkezett Párizsba, ahol Toulouse-Lautrechez hasonlóan otthonosan mozog a városi polgárok környezetében, de amíg Lautrec inkább az éjszakai élet szereplőivel foglalkozik, addig Steinlen a mindennapi pillanatokat ragadja meg, a család és az egyszerű munka is - mint például a vízhordás - gyakori téma lesz nála és mindet realistán sok kedvességgel, színesen ábrázolta. Ezért is volt népszerű a saját korában, abban az időben Lautrecnél is ismertebb. De ezek mellett néha különleges témákkal is foglalkozik. Készít politikai tárgyú plakátokat, vagy azt itt a mellékelt első reklámot, ami hölgyeknek szánt motorkerékpárt hirdet.
A városi lány
A századvég technikája a hölgyeknek biztonságos háromkerekű motorkerékpárral bővül, a társadalmi mozgalmak pedig a női emancipáció mozgalmaival is. E két idea találkozását találjuk itt együtt ezen a reklámplakáton. Rajta egy modern városi lány kiruccanását látjuk, a korabeli elegáns, de kevésbé sportos öltözetben. Amit motorkerékpár nyújt, az a szabadság, a könnyed haladás nagyszerű érzése, azt mutatja be ez a kép. Ahogy ilyenkor minden másról el tudunk feledkezni, (két dolgozó földműves azért jelzi a valós világot) és csak szárnyalunk önfeledten, ami lám a képen kénytelen-kelletlen a kacsákra-libákra is átragad... (KATT a közbelső képre)
Eugène Grasset (1845 – 1917)
Grasset szintén Svájcból érkezik Párizsba. Építésznek tanul Zürichben, de jár Egyiptomban is. Keleties érdeklődése később a japán művészet felé vezeti, az itt mellékelt képen lásd pl. a jobboldali fa rajzát. Sokoldalúságára jellemző, hogy kipróbálja a kerámia, bútor, ólomüveg, szőnyeg, ékszerek, bélyeg műfajait, sőt art nouveau stílusú betűtípust is tervez az 1900-as világkiállításra. Ólomüvegablak terveit a Tiffany cég is megvásárolja. Ismertségét a kereskedelmi plakátainak és illusztrációinak köszönheti. Többek közt növényi ornamens-illusztrációkat készít a Képes Larousse Enciklopédiának, dolgozik a Harper's Bazaar magazinnak, stb.
Álomhölgy egy álomkertben
Tündérmese illusztráció. Álmaink hölgye, hosszú, hullámzó, fodrozó hajjal. Idilli kép, de ugyanakkor a jó modor, a jó ízlés szabályain belül. Stílusban Grasset a tartózkodóbb angol századvégi grafika párizsi képviselője, hasonlóan vonzódik a régi, Raffael előtti mesterekhez. Berry herceg kalendáriumának hercegnője modern kiadásban. Egyébként Grasset 12 képes kalendáriumot is készít, hasonló eszményi alakokkal, a La Belle Jardinière áruház ügyfeleinek. Ami az erős körvonalakat illeti, a keleties ornamentika stílusa jut eszünkbe, vagy az ólomüvegek vastagabb rajzolata, és Grasset valóban készített ólomüveget is. (KATT a közbelső képre)
Paul Emile Berthon (1872 - 1909)
Berthon a főiskolán Grasset tanítványa volt, ez látható a stílusán is, egyébként a mellékelt képe az előbb látott Grasset képpel egy időben készült. De amig Grasset az Art Nouveau előfutára, addig Berthont, Mucha mellett, vele egyenrangú kiforrott Art Nouveau művésznek tartják. Mindkét művésznél látható, hogy tanulmányozták a japán fametszeteket, valamint a későközépkori növény- és állatvilág ábrázolásokat. Ami viszont Berthonra jellemző, hogy Grasset erőteljesebb színeiből áttér az őszies pasztell színekre, a vonalai habár szintén erőteljesek, sokkal finomabbak. (KATT a közbelső képre a maximális mérethez)
A végzet asszonya
Ha ezt a női alakot előző Grasset hölggyel hasonlítjuk össze, akkor ez szintén törékeny és idilli, a zajos világtól távol álló "hercegnő" típus, az ártatlanság liliomával, viszont ez annál sokkal vonzóbb, egy ideális boldogságot sugalló és ígérő, a férfi szívet tönkretevő hölgy tud lenni. A stílust illetőleg Berthon elmondja, hogy a természetből elindulva, annak lényegét kívánja visszaadni, nem a részleteket annak minden hajlatával és levelével, hanem harmonikusan meghúzott vonalakkal, a természetnél ha lehet még szebben. A színekben nem riad vissza, hogy egy hölgy haját finom vörösre, vagy akár zöldre fesse, ha a ezt a tónust a kép színkompozíciója mwgkívánja.